John Burgess Wilson, aki többnyire Anthony Burgess néven publikálta műveit, 1917. február 25-én született Manchesterben. Édesanyját és nővérét korán elveszítette, mostohaanyja és a varietékben és a némafilmek mozijában zongorázó apja nevelte. Burgess már középiskolásként elkezdett verseket és novellákat írni. Bár zenei munkásságát kevesen ismerik, legalább annyira tartotta magát zeneszerzőnek, mint írónak. Elsősorban 33 regényének köszönheti hírnevét, de 175 zeneművet komponált, verseket, színpadi műveket és számos tanulmányt is írt. 1993. november 22-én hunyt el Londonban. A Beteg a doktort Burgess tévesen diagnosztizált agytumora ihlette: a Malajziában, majd Bruneiben tanárként dolgozó Burgess egyik óráján összeesett, és arra kényszerült, hogy feleségével visszatérjen Angliába. A regény „doktorát”, a kórházban agyműtétjére váró nyelvészprofesszort, dr. Spindriftet az író önmagáról mintázta. Felesége, Sheila – aki sok tekintetben hasonlít Burgess akkori feleségére – egyre ritkábban látogatja, maga helyett inkább újdonsült barátait küldi a kórházba. Ráadásul a professzor a kellemetlen vizsgálatokat is nehezen tűri, ezért úgy dönt, inkább megszökik. Ekkor veszi kezdetét az alvilági kaland, amelyben Burgess – karneválszerűen felvonultatott szereplőinek köszönhetően – végtelen humorral mutatja be a beszélt nyelv sokszínűségét. „– Ez az úr itt beteg – magyarázta óvatosan Carmennek. – Azért jöttünk be meglátogatni. – Carmen meghajolt. – Csak keveset beszél angolul – mondta Les. – Észak-Afrikából csábították át, tudja, miféle melóra. – Hunyorított. – Kivettem onnan. Az ember azt hinné, hogy hálás érte. – Yo hablo Español, señora – mondta Edwin. Carmen most fogszuvasodás, ínysorvadás és amalgámtömések mosolygó káoszát villantván föl, megszólalt: – A francba, hallod? Dumál, mint jó ember. Te mér nem dumál így? Mer te mindig csak baszogat engem. Ez dumál señora. Te meg dumál nekem: vén fing meg randa kurva. Mér nem vagyol te is jó ember? Pénz nem adol egy nap, két, három. Majd én itt hagy! A francba, legyél má jó ember. Mint itten ez. – Kicsit felkapta a vizet, amiér’ nem igazán vettem feleségül – magyarázta Les higgadtan. – Mondtam neki, hogy nem megy, legalábbis ebben az országban nem. Már van egy Gatesheadben. Tulajdonképpen nem rossz, ha tart egyet az ember valahol másutt. Legalább strapálják magukat. Carmen kinyitotta az egyik meztelen magazint. – Huncut fiú – hunyorgott odvas és ordas mosollyal Edwin felé –, nagyon huncut vagyol – és altesti löködések sebes sorozatát mutatta be. – Azonnal hagyd abba – szólt rá Les. – Nem tanulsz semmit. Ez itt Anglia, és nem Észak-Afrika. Mi itten civilizáltak vagyunk. A természet gyermeke – fordult Edwinhez –, ez a baja.”