A kis herceg

Így aztán, mivel elfogyott a türelmem, és már nagyon szerettem volna elkezdeni szétszerelni a repülőgép motorját, az alábbi rajzot kapartam neki a papírra:

Tehát megint újat rajzoltam:

Tehát megint újat rajzoltam:

Így hát rajzoltam egyet:

tudom magammal vinni. Túl nehéz

Rosszul teszed, hogy eljössz. Fájni fog neked. Úgy tűnik majd, mintha meghalnék, pedig nem is…

Én csak hallgattam.

– Meg kell értened. Túl messze van. Ezt a testet nem

Amikor éjszaka felnézel az égre, tudni fogod, hogy ott élek az egyiken, és tudni fogod, hogy ott nevetek valahol… így aztán olyan lesz neked, mintha mindegyik csillag nevetne! Olyan csillagaid lesznek, amik tudnak nevetni!

És újra felnevetett.

– És amikor már megvigasztalódtál (mert az ember előbb-utóbb mindig megvigasztalódik), boldog leszel, hogy megismerhettél. Mindig is a barátom leszel. És mindig szeretsz majd együtt nevetni velem. És néha majd kinyitod az ablakot, csak úgy… és a barátaid majd jól meglepődnek, amikor látják, hogy nevetsz, ha a csillagokra nézel. Akkor azt mondod majd nekik: „Igen, a csillagok mindig megnevettetnek!” Ők pedig bolondnak fognak nézni téged. Így ki fogok tolni veled, igen…

ami széppé teszi őket, az mindig láthatatlan

Mindig felelős leszel azért, amit megszelídítettél.

A rózsád amiatt az idő miatt olyan fontos, amit elvesztegettél rá