A távoli Nap, örök alkonyatot idéző halvány fényében csillogó tholin részecskék hatására kéken vibráló ködfátyolszerűen ritka légkör, varázslatos módon megnyugtatta zaklatott idegeit, amint már-már gyermeki csodálattal szemlélte a látóhatár szélén feltűnő, megmagyarázhatatlanul magas, helyenként a négy kilométert is elérő hegyvonulatokkal szegélyezett, a mostanra már majdhogynem elfeledett Europé bázisának helyet adó Szputnyik síkság viszonylag fiatal, százmillió évesnél nem régebbi keletkezéséről tanúskodó, sima, csak gleccserfolyamok által barázdált látképét, melyet többnyire nitrogén és metán alkotott, de a repülőtéri irányítótoronyhoz hasonlító építmény műszereinek tanúsága szerint nem kevés vízjég is volt az illékonyabb rétegek alatt. Gabriel lassan elfordult a hatalmas üvegfal nyújtotta csodálatos látványtól, és visszasétált az „irányítótorony” közepét betöltő vezérlőegységhez. Ugyan már minden lényeges beállítást elvégzett az utánuk érkező automata teherhajó fogadásához, de a látszólagos elfoglaltság nyújtotta kiváló lehetőség, hogy rendezhesse eléggé zavaros gondolatait, mégis maradásra ösztönözte. Rá kellett döbbennie, hogy ez esetben merőben ellentmondva az alaptermészetének, bármiféle terv nélkül, szinte vakon ugrott neki a Helen főtisztelendő anya által kitalált rögeszmés „küldetés” végrehajtásának; pedig soha nem bízott igazán a Szent Magdala főboszorkányában. Még akkor is, ha eleinte elhitte neki, hogy a rend célja tényleg az ő visszajuttatása a múltba, és csak szép lassan, apránként jött rá, mindez igazából egy tökéletesen kidolgozott figyelemelterelés, a nagy valószínűséggel Dr. Chandra Ghanim által végrehajtandó szabotázsról.
